2. Kor- Szikrák és Sziklák

kötet:Más-Világ
1989- 1990.
szerző: Kristóf István
fejezet: 2. kor-Szikrák és Sziklák /a teljes kor/

KI VAGY TE?

Ki vagy te? Megváltó?
Szerinted!
Senki vagy. Vízcsepp,
mely a gyilkos árban eltűnik,
s görcsösen szoruló öklödből kifolyik.
A percek multával egyre lejjebb süppedsz,
s a bűzös mocsár elrejt a szemek elől.
Lázasan kapaszkodsz a zsombékba ,mely veled
süpped. Játékszer vagy, bár nem tudod,
vagy nem akarod tudni. És mikor
rájössz már késő. A folyó tovább folyik,
s te eltűnsz a sós tengerben mely
végképp magába olvaszt, s te ez ellen
sem tehetsz semmit, mert már nem
vagy ,s nem leszel ,csak voltál.
Csak magadnak voltál, vagy nem
így van? Szerinted! De a végén
már nincs szerinted, a végén már
nincs szerintem, és nincs szerinte.
A végén semmi van ,és semmi nincs,
nem volt, nem lesz.
Szóval ki voltál? Már ezt sem tudod,
mert nem tudsz, mert nem tudhatsz.
Semmi vagy.

1989.

TÉGY VALAMIT

Tégy valamit! Majd holnap?
Az ma van. Holnapután? Az tegnap volt.
Jövőre? Az tavaly volt. Akkor mikor?
Most! Most? Nincs most, hiszen tudod.
Most nincs, nem létezik. Most, most volt.
De ez már nem most. De akkor mikor?
Már soha! Késő! Te már nem vagy itt,
most, csak lehettél volna, de nem tettél semmit,
így nem voltál. Te nem is te voltál.
Ki ismert? Az aki nincs már ,akit
nem ismertek. Akit nem ismertek az
nem volt. Téged ismert, de őt nem
ismerték. Te sem voltál, s nem léteztél!
1989.

BOLDOG VAGY?

Boldog vagy? Sajnállak. Nem sajnállak.
Irigyellek. Én is szeretnék hülye lenni.
Nem vagy hülye? Akkor nem vagy boldog.
Boldog vagy? Hazudsz! Nincs boldog!
1989.

KÉPZELETED

Önmagadat birtoklod ,s nem tudsz mássá válni.
Próbáld meg! Az első pillanatban kudarcba fullad
minden próbálkozásod. De van még egy terület,
melyben nem te lehetsz önmagad, melyben hőssé,
vagy szolgává lehetsz. Van egy oly terület, melyben
kivetkőzhetsz önmagadból, s álomszerű hatalmas képpé
válhatsz, mely távol áll minden valótól. Keresd őt, s addig
sem leszel a legszerencsétlenebb mind között.
Találd meg a képzeleted!
1989.

PILLANATOK

Ünnepeld magad!
Hisz indulat az mely elragad.
Öntudatod kikapcsolt, s te egy pillanatra, nem te voltál.
A pillanat többet ért, mintha hősként hánynál bikavért.
S ebben önmagad előzve meg,
valód égi csillagzatra lelt,
így szólsz: Emberek!
Én már nem én vagyok!
De már rájöttél, hogy újra senki az,
aki a tükörből rád nézett,
aki abban a pillanatban a világegyetem
egyetlen erője volt. Mondd ki ,
hogy újra te vagy a holt tetem.
Majd ismét eljön egy parány,
mely az időben kis irány,
s ez áramlat újra meggyújt,
fellobbantva ismét elfojt.
Újra eljön ezen érzés,
a végén nincs más csak a vérzés.
1989.

A GYŐZELEM KUDARCA

Most úgy hiszed győztél.
De holnap majd mit gondolsz?
Nem tiéd e győzelem,
mely most szívedben megterem.
Vesztes vagy bár nem hiszed,
mert e pillanat még tied.
Én sajnállak!
Ha nem jössz rá, nem ismered önmagad.
Most! Holnap már késő.
Holnap már kiálthatsz bűzös fost.
Nem ismered, ki szembe néz veled a tükörben.
Mindig érhet meglepetés,
ha képed megjelenik szemed előtt.
Kár érted. Kár mindenkiért,
de főleg kié ma a főnyeremény.
Másnál nem marad semmi remény.
De ő, ki győzött, holnap veszít.
S e vereség szörnyűbb, mint a vak remény,
mely elemészt és gyémántkemény.
Hogy? Holnap nincs kudarc?
De holnapután még mélyebbre süllyed,
s ráncokkal telítődhet a néma arc.
Megőszül a pillanat apró töredéke alatt,
s ez őszülés megmarad,
míg a kaszás csontkeze el nem ragad.
Inkább legyek örök vesztes,
mint a győzelem után az egyetlen,
kudarcba fúló, saját halott lelkembe nyúló senki,
aki már nem foghat fel semmit,
s e semmihez iszonyú kínok közt jutott el,
s győzelme után megszenvedett azért,
hogy kiszenvedhessen.
1989.

A BOLDOGSÁG KUDARCA

Te úgy hiszed, hogy élsz,
ennek örülsz, mégis félsz.
Én úgy gondolom: rendben van,
de öröm ebben alig van.
Következik ebből az,
hogy félelmem jóval apróbb,
mert nem veszítek oly sokat,
mint te, kit fog az öröm-lakat.
Nekem is van ilyen záram,
de a kulcsa itt van nálam.
A te kulcsod elveszett,
mikor tükrödben felfedezted,
hogy a más-kép úgy nevezett,
miként nevezik a lelki szegényt,
kié a sosemvolt birodalom.
1989.

TÉVHIT

Hihetsz rólam bármit! Tévedsz!
Hihetek magamról bármit. Tévedek.
Mindenki tévhitben él. Miért?
Mert mindenki hisz.
S e hiteknek tömege egy oly tévhit,
mely megölhet, s rövidesen el is pusztít téged,
s engem. Nem! Igen, te nem így gondoltad.
Valóban, te jót gondoltál,
de e jóból mást alkottál.
Kiölted az életet, mely nem is régen éltetett.
Tévhitednek áldozata eltérített halott tömeg.
S mit örökül hagyott, egy másik tévhit,
mely még jó volt, pusztító lánggal a semmivé rombolt.
S a két független tévhitből,
máshol kikel még egy, mely jogos örökösként,
ősei nyomdokába lép.
Ez alapján semmi is lehet még a semmiből.
1989.

A JÖVŐD FELÉ

Fényárban ég Nap-kelet.
Előtted a sötét nyugat.
Nézd, s amit látsz, nem látod.
Melletted millió vak.
Közülük egy neked ugat.
Nézz hátra! Fordulj meg!
Mutasd hátad a feketeségnek,
mely lelked nyomorba dönti,
és rágja elméd öröm-képeit.
Megfordultál? Most mást látsz!
Látsz! Fény? Meleg fény,
melyet szemed érzékel, és elméd felfog.
Ez a fény gyönyörködtet,
de ahogy nézel, néha tükör kerül eléd,
amely rádöbbent, hogy mi az
mi mögötted oly hatalmasan pusztít.
S muszáj újra megfordulnod,
hogy vak lehess ismét,
mert te is vak vagy, mint mindenki,
ki körülötted ugat.
1989.

EMBERFAJTÁK

Van benned méltóság! Meg fogsz dögleni.
Nincs benned méltóság! Meg fogsz dögleni.
Volt benned méltóság! Meg fogsz dögleni.
Már nem lesz benned méltóság! Meg fogsz dögleni.
De a semmi előtt mi az mit teszel?
Minek a méltóság? Úgyis megdöglesz!
Legyen benned méltóság! Úgyis megdöglesz.
Volt benned méltóság! Jó, hogy megdöglöttél. Neked.
Nem volt benned méltóság! Rossz, hogy nem döglöttél meg. Nekem.
S te vagy, ki megérdemelnéd. S én vagyok, ki megérdemlem.
Rohadjon meg minden gerinctelen, nyálba-fúló, csúszó-mászó!
S mi kiszorulunk az életből, így nekünk nem marad semmi.
Nekünk marad a Semmi!
1989.

ÉLETHELY

Tetszik, amit látsz? Akkor ott élsz.
Nem tetszik amit látsz? Akkor itt élsz.
Tetszik, amit látsz? Akkor itt élsz, de hülye vagy.
Nem tetszik, amit látsz? Akkor ott élsz, és mindent te látsz!
De azért tetszik, amit látsz!
1989.

TIPP A TÚLÉLÉSHEZ

Ha jó színész vagy, elkerülheted a konfliktust,
mely kirobbanóban van, s ha robbanna,
te egy darabbal kevesebb volnál.
Hazudnod kell, hogy hízhass.
De a háj elsorvasztja izmaidat.
Korlátozód a szabadságban.
Eljuthatsz az utolsó hazugságig,
de amikor rájönnél,
már nem tudsz rájönni.
1989.

PÉNZ /akarat változat/

Te is őt akarod? Én is. Ti is, mi is, ők is. Sőt ő is.
Nekik erős az akaratuk, s megkapják, befalják.
Nekünk gyenge az akaratunk, megkapjuk, de csak a morzsáját.
De e morzsából jól is lakunk. S éhen hal, kinek nem jutott.
S megcsömörlik, kinek sok jutott.
Én is szeretném teleenni magam!
Te is, mi is, ti is, ők is szeretnék.
Ma ezért élünk. Mert muszáj.
Én is erős akaratú vagyok már!
Érdemes volt élni!
Érdemes volt élni?
1989.

FELFOGÁS

Nem értesz engem?
Néha én sem.
Gyakran én sem.
Értesz engem?
Én egyáltalán nem.
1989.

HELYZETEK

Cseréljünk helyet! Helytelen.
Úgyis ide láncoltattunk.
Mi lenne, ha cserélnénk?
A tied oly kényelmes.
Igaz, de a tied szebb.
Igaz, de a tied szélesebb.
Igaz, de a tied hosszabb.
Ne cseréljünk.
Rendben.
Nézd, ők cseréltek.
Kik?
Senkik.
Milyen senkik?
Nem tudom.
Miről van szó?
Semmiről.
1989.

A KÖZÖSSÉG PONTJAI

Jó lenne ,ha békén hagynál!
Ha nem hát megbékélek önmagam.
Nem hagytál békén,
s majd nem hagylak békén a későbbi állapotban.
Jó lenne, ha békén hagynál!
Ha nem, hát hamarabb hagylak itt, mint te engem.
Szerintem nem sok örömed telne,
ha állapotom örök nyugalmat nyerne.
Hát vigyázz! Unatkozni fogsz, ha piszkálsz.
Hagyj békén, s én akkor később követlek.
Ez a rend. Jobb, ha nem szegjük meg.
Rend a lelke mindennek.
S ez a rend most kezd felborulni.
Döntsetek!
1989.

ÉRETTSÉG

Nem ilyennek ismertél. Csalódtál.
Mindenhogyan. Hogyan? Kellemesen?
Is-is! Látod már nem vagyok pisis.
De te még az vagy, s az is maradhatsz,
ha nem nyitod fel a szemed,
és nem nézel körül.
Ha nem nyitod ki, egyedül maradsz,
s nem kapsz több információt.
És e nélkül nem működhetsz tovább.
1989.

VARIÁCIÓK EGY TÉMÁRA

Ha hánynod kell, hát okádj.
Szabadulj meg gyomortartalmadtól!
A rókázás nem oly nagy szégyen.
Add ki magadból a felesleget.
Ha távozik belőled a megemésztetlen szar-elő,
hát szard le! Látod én is leszarom bazdmeg!
Szarjunk rá együtt. Kollektív rászarás.
Hogy az mi? Az etika átírása.
S a kultúráltság csődje.
Szóval menj ki a budira, és üríts!
Okádék, bűzös hányás,
mely távozik a mocskos pofádon keresztül.
Le vagytok szarva!
1989.

ALKOHOLIZMUS

Örökké érzed a fájdalmat,
mely néha gyötrőn kínozva jut el a csúcspontig,
s gyilkos módon hat. De van rá orvosság,
mely az öntudatlanság. Én mégsem ezt választom,
inkább kínom legyen gyötrőbb,
s e kínoktól legyek félholt,
minthogy rendszerbe foglalva reszkessek az öntudatlanságért,
mely még nagyobb kínokhoz vezet.
Ha körültekintek, ismét felsajog a kínzó fájdalom,
de inkább ordítok ,
mintsem pillanatnyi enyhülés után megkétszerezzem a fájdalmat.
Te se tégy így. S ha így teszel,
hát te leszel, ki hamarabb elpusztulsz.
És halálodat megváltásként lélegzi be a föld,
és nem lesz ,aki a gödör szélére áll.
Még a megbocsátó sem!
1989.

ÉLETED

Eszméleted a pillanat ezredrésze,
s máris kihunysz, mint a felvillanó mennyei dörgés,
mely az életedhez képest a végtelen jövőt jelenti.
Élj! Ne tégy semmit, mert mit teszel,
úgysem értékelheted a Semmiben!
1989.

HITVÁNYSÁG

Végigkísért életeden a hitványság bűzös szele,
s békét sosem hagy neked. Szállj szembe vele.
És ha már szembeszálltál ,szembeszálltál önmagad sorsával,
melyet épp most tereltél a kárhozat útjára,
és a hitványság, amellyel szembeszálltál,
kétszeres erővel tör finom erkölcsöd ellen,
és már nem tudsz mit tenni,
mint hitvánnyá lenni.
Én nem szállok szembe a hitvánnyal.
Hiábavalóság lenne.
Ha nem vagy képes kiirtani,
ne szállj szembe vele!
Neki is drága szennyes élete,
mely a te életedből szív erőt.
Pusztítsd el a hitványságot!
1989.

Hull a …

A hullámokon hullámzik a hullám,
Foszladozok, s havas eső hull rám.

Vízihulla jövőmből nem térhetek vissza,
Szétrohadó bűzös testem a sós vizet issza.

Múltam csak néhány kopott emlék,
Melyet bírnak háborodott elmék.

Tudatom már kiürült a múltban,
Agyamban már nincs is meg a múltam.

1989.

NEMZETEK

Nézem a feketeséget,
mely félhomályával a bizonytalanságot ülteti belém.
Emberek agóniája sújtja lelkem, és nem tehetek egyebet,
mint álom nélküli éjszakák gyötrő éberségét vésem elmémbe,
mely a kiutat még nem találta meg. Mért találta volna,
hisz nincs oly ember ,ki ötvözni tudna tüzet, s vizet.
Lehetetlen az öszvérré korcsosított állatból ismét paripát nemzeni.
Mi már nem tehetünk semmit. De ez is több,
mintha lelőnénk a lovat és a szamarat ki e förtelmet létrehozta.
Hát legalább fogjuk munkára ,s okítsuk a csökönyös ,
torzult génű állatot, még ha ellenáll is. Mást nem tehetünk.
És mihelyt segítünk rajta, belénk rúg,
és a mellé fogott tiszta vérűt is elrontja.
De egyedül egyik sem tudja elhúzni a szekeret.
Hintó elé pedig még nem foghatók.
Hát gondolkozzon el mindenki!
Az öszvér csak a ló mellett húzhat.
És a lónak köszönheti ,hogy a szekér elé fogva húzhat,
és mégis beleharap a társába.
Hol itt az igazság?
Én nem ülnék ilyen szekérbe. Hisz átülhetek egy hintóba,
mely ugyan elkoptatott, s a kocsis is rosszul lát ,de mégis hintó.
Én a hintómban ülök. Ő a szekéren ül.
Én a hintómban ülök. Ő meghalt, és a szekérről ledobták.
Én is meghaltam, de a koporsóm a hintón marad.
1989.

AZ UTOLSÓ LEHETŐSÉG

Jövőm képét alvadt vérként takarja el
a bizonytalanság két fürkésző szemem elől.
S ahogy szárad ,úgy pereg le szaruhártyám könnyes felszínéről.
Mire lepereg ,én is a fekete mélység űrjébe zuhanok.
A bizonytalanság ,mire bizonytalansággá válhatna, megszűnik.
Számomra. Félek ,hogy valaki kimossa szememből a vért,
és én hamarabb jutok el a felismerés kínzó sötétségébe.
Hát időben fogd le a kezet ,mely nem tudja hová fröcsköli a
megtisztulást hozó vízcseppek ezreit. A vízcsapot már kinyitották,
de a vizet még elvezethetjük.
Valaki mégis megrázta benedvesített ujjait.
Hát zárjuk el a csapot, és töröljük szárazra a kezek milliárdjait,
mielőtt önnön szemünkbe fröccsentenék a megvilágosodást hozó sötétséget.
Még nem késő! De csap már befagyott.
A víz még csordogál, de abban a pillanatban ,
amikor az utolsó parányi lyuk is befagy,
a feszítő erő ezer darabban roncsolja szét fogva tartóját,
és e robbanásban a bámuló szemek is telítődnek könnyel, és vízzel.
A katasztrófa nem várat magára annyit sem,
amennyi idő a kéztörlőhöz elegendő.
Nincs kiút! Zuhanjunk be a megtisztító Semmibe!
1989.

A HÓHÉROM ÉN VAGYOK

Én nem vagyok kegyetlen. Nem én vagyok kegyetlen.
Nem ő a kegyetlen. Te sem vagy kegyetlen.
Mi viszont ezerszeresen, s undorítóan kegyetlenek
vagyunk. Olyannyira, hogy gyilkos vágyaink
visszanyúlnak, s önmagunk csigolyáját roppantjuk
ketté. Ez a törvény. Annyira életképesek vagyunk ,
hogy már nem való nekünk az élet. Hát belerohanunk
az öngyilkos pusztulásba, mert nem fékezzük
erőtől duzzadó izmainkat, melyekre oly büszkék
voltunk eddig. A mértékletesség nem a mi
műfajunk. Hát dögöljünk meg !
1990. március

UGRÁS A MÉLYVÍZBE

Nincs már túl sok idő hátra, s következhet egy
újabb időszámítás ,miközben az órák percekké
rövidülnek . A következő időszámítás kegyetlenebb
lesz ,de ez már a nagybetűs. Újabb ,s több
ellenségünk tör majd helyünkre. Eddig ápolt,
szelíd, kegyes erkölcsünket a kegyetlen harc felváltja,
s törünk egyre följebb a fokokon ,majd felváltva.
Egyre ritkább ,hogy dumálunk, és csak néha
találkozunk. Én remélem, húsz év múlva, ha majd
meglátsz, szemed nem fordul az ismeretlenség
közönyének álcázott megalázó kegyetlensége felé, és
mint jó haverok tárgyalhatjuk csődbe futott vágyaink
halmazának nevetséges kudarcait. Esetleg el is
érhetünk néhányat közülük ? Azért vágyak ! Ha
most elválunk, a keserűség öröme bánattal tölti
el még tapasztalatlan, s feltöltött lelkünket.
Kéz és lábtörést az élethez !
1990. március

KIT VÁLASZTASZ?

Homályba boruló jövőm képét alakítva kívánom
önmagamnak a legjobbakat. Lehet ,hogy tévedek, s
a cetli a nyomorúságba dönt ? Nem tudhatom mit
teszek, s a sejtés nem elegendő sorsom jobbulásához.
Azt remélem nem tévedek ! Nem tévedek ,de a
papír csupán az én kezemtől vált ilyen irányúvá.
Egyedül nem tehetek semmit, s ez a lényeg. De
ha az én döntésem helyes, s a többi a tévedés,
mely felhalmozódva gyarapította az emberiség
hibáit, rosszra fordítva sorsom, akkor mit
tehetek ? Semmit. S attól félek ,hogy mindez
nem csupán rémálmaim iszonyú rettegéssé
fajult gyilkos borzalmaiban törhet elő, de
valóságában is nyomorba dönthet egy népet.
Vigyázzunk elvtársak, mert a piros a vöröst
jelenti a rókák alattomos álarcában. Hát
adja Isten ,hogy ne tévedjünk, mert talán
holnap a róka kipusztítja a baromfiudvarunk
kenyeret és megélhetést adó jószágait. Aki éhen
hal ,nem tehet semmit. Ha vendég jön a
házhoz ajándékokkal, mit tesz, ha útjában
meghallja a róka pusztításait ? Inkább otthona
kényelmében marad ,s ajándékunkat valaki másnak
adja tovább. Hát pusztítsd el a rókát, ha oly ajándékot
szeretnél ,melyhez foghatóról csak a mesékben hallottál.
Bár az ajándék nem ér oly sokat ,mint az étel,
melyet megosztasz kegyes látogatóddal, de ha
elment, az ajándék ide csődíti
a környék élőit, s még több ajándékra lelhetsz.
A róka a jövőd teheti tönkre!
1990.ápr 1.

A VÖRÖS MONSTRUM

A vörös, tüzet okádó sárkány agóniájában
észhez térhet, de már késő. Percei megszámláltattak.
De ereje még nem szállt el, s apró szolgáit
még mocskos nyomorba döntheti, s megcsonkíthatja.
Egy szolga nem elég. Kik eddig ellátták,
Etették, s minden kegyetlenségével, melyet mosolygó
álarc mögé rejtett, hittek neki. Egy parányi kullancs
azonban megfertőzte agyát a ragállyal , s
most ő akar helyébe lépni, és irányítani a felszívott
vérből táplálkozva. A kullancsot most kell
elpusztítani . mert az utolsó percekben
befolyásolhatja a monstrumot, halált hozva
hitvány szolgáira ,kik most ébredtek fel. Hát
ne egymagatokban szálljatok velük szembe. Előbb
a kullancs, s aztán a rémség. Nektek kell
dönteni ,mert a barlangba mi nem mehetünk be.
Ha elpusztul elnyomótok, mi is fellélegezhetünk.
De ki tudja meddig tart mocskos agóniája.
Ti még mindig szolgáljátok. Fogjatok össze!
S ha már tudjátok miért kellett megölnötök,
nem volt hiábavaló küzdenetek, s újra embernek
tekinthetünk titeket. Hát váljatok emberré!
Sorban levágva fejeit ,végleg elalszik a vörös
láng, mely a barlangon kívülieket is
megégette, így hát közös ügyünk, hogy eloltsuk
a tüzet. Emberek! Oltsuk el a tüzet!
1990 ápr

ROHADTAK

Rothadó förtelem a bűz,
Tőlem minden élőt elűz,
Kénytelen-kelletlen utánuk megyek,
Rémületükben hullanak, mint a legyek.
Kifolyó szemem most őrá kacsint,
Ordítás az undortól, érzem a kínt.
Gyönyörű énemet szívébe zárja,
E pillanatban, utolsó perceit várja.
Foszlás bűze terjeng, s a koporsófedél
Felnyílik, s kedvesem immár nem él.
Együtt indulunk szeretetjáratra,
S ha élsz még , mi szúrunk kést a hátadba.
Üdvözlünk közöttünk te ocsmány féreg,
A foszló hullák közt terjeng a méreg.
1990 ápr

FOSZLÁNY

Tompaságot érzek, s tudom, hogy a felszabadult
öröm már nem tud magával ragadni,
legfeljebb néhány percre.
Öregednék? Nem fiatalodom az biztos!
Biztos , hogy így kell legyen? Az ember
holnap is meggondolja, mit is vegyen.
Majd a gyermekeink élvezni fogják
munkánk gyümölcsét! Lesznek gyermekeink?
Lesz gyümölcse a munkánknak?
Remélem! Talán csak a jövőért
érdemes élni. Érdemes élni a jövőért?
Pedig mindent megtettünk. Mi mindent
megtettünk. Mi mindenkit megetettünk.
Múlt és jövő egybeolvad, s foszlik semmivé
a végén. Hát mibe cseppentem én?
Egyszer még eltűnök közületek?
Mire felfognám, már nem foghatom fel.
1990.aug 11.

EGYÉNEK

Félelmek, szorongások és felszabadultság
versenyeznek elmém hangulati szférájában,
s felváltva kerülnek túlsúlyba, maguk felé billentve
a serpenyőt, mely egyébként is elég ingatag lenne.
Lassan már nem is követhetem ,
s csak alig látom, melyik javára billen el a mérleg.
Félek! Már látom! Akik megérezték már az Időt,
azok már csak egyszer szabadulhatnak fel. A Semmiben.
Én is megéreztem? Még nem egészen. Már én is megéreztem.
Mit teszek? Érzem , s már a mérleg sem érdekes.
Az Idő nem megfordítható.
Beleolvadok az előttem vonulók sorsába.
1990. aug 11.

BUKTATÓK

Eddig vettem az akadályokat. De egyre
sűrűbbek, s egyre magasabbak.
Vannak még nálam okosabbak. Ezek még egyszerűek.
De mi lesz a célegyenesben?
Így sem vagyok egyenesben.
Csak holnapig nehogy essen!
Az akadályok is változnak.
Bonyolódnak, s könnyebbülnek.
És akiknek könnyebb?…Ülnek!
Még két lépést.
Még száz lépést.
Egy jobb lépést,
Egy ballépést,
Félrelépést,
Visszalépést.
Nincs több lépés…
1990 aug. 12.

HALÁLHARC

Gyötrő vaskezek gyúrják lelkedet,
s te nem ordítasz, mert nem ordíthatsz.
Most nem!
És később már késő.
Egy szavadba kerül ,s szabad vagy,
de inkább szenvedsz ,s lelked közben megedződik.
A kínzó gyötrelmek gyémántkeménnyé tesznek,
s ha most nem hátrálsz ,a győztes te leszel.
Belsőd forrong, és kitörni készül egy hatalmas
segélykérő jajkiáltásba, de te csillapítod a tüzet,
s csak a búskomorság marad meg
elméd szürke félhomályában.
Ki kel bírnod, hogy győzhess,
hogy legyőzd ellenségeid, és
hogy te mondhasd ki a szót, hogy :
megérkeztél, és nem más, hogy :
szállj ki! Tarts ki még!
Förtelmes kínok várnak még rád, és
egyedül maradsz, melletted nem lesz csak a Semmi,
de ő az ellenséged,
hát pusztítsd ki elmédből, nehogy magával ragadjon!
A neheze után megpihenhetsz, s már
jön is a még nehezebb, s a
legnehezebb lesz a legkönnyebb,
de azt te már nem érezheted.
1990. szept.23.

BEZÁRVA

Már nem tudok sírni.
De tudok még írni, s írok.
Rémképek a rímképek,
de a gyötrelemben vigasztalódom,
lelkemen érzem, hogy aszalódom.
A rohanó lassúság zárva tart,
s a szabad élet sugarait a rácsos
cellaablak megőrzi a külvilág számára,
így boldog dal nem esik görcsben rángó szájamra.
Kemény ,hideg falak között próbálok ember maradni,
de lelkem csak keményedik a hideg fagyos jegétől,
és ha látogatóm van,
csak akkor óhajt felengedni
gyémántkemény fagyottságából.
De ezek a pillanatok ritkulnak,
akár az öregedő nyomorult hajszálai.
A nyomorból nincs menekvés.
Az élet legnagyobb veszélye az élet.
Sokan vállaljuk a bizonytalanságot
az egyetlen biztos pontnál,
hisz ez a feladatunk.
Már most is mindent feladhatunk.
De előbb mindent megadhatunk.
Ha győzünk, mindent eladhatunk.
Folytatva mindent ráadhatunk.
Biztos, hogy még maradhatunk?
1990. szept.23.

MEGBÉKÉLTEK

Korgó döggyomor emészti savában
a magányra ítélt gyengéket.
Fortyog és emésztődik a csontról leváló
hús-vér ember az embertelenség
végtelen emésztőrendszerében.
Miért maradhatunk mégis
hazánk emésztő rendszerében?
Bízunk a jövőben?
Naiv képzelgés!
Bízunk a jelenben?
Tapasztalati úton megbukott tétel.
Bízunk a múltban?
Hány éves is múltam?
Addig él a múltam,
amíg ki nem nyúltam.
A múltam volt az,
melybe belefúltam.
Nyugodjak békében.
1990. szept.23.

VILLANÁSOK

A végtelen üresség elenyésző
pontjai tódulnak egy akarattal,
de más szándékkal a csúcs felé.
Primitív vágyaik parányi zárlatok
a hatalmas örökmozgó áramköreiben.
Senkik a semmiben, mely örökkévalóságában
egy pillanatig sem léteznek.
A villanásnyi időszak a végtelen egy
darabkájából kiragadott parányi egység.
A mélység távlatai eljutnak minden élőhöz,
melyek tűhegynyi fényeket gyújtanak a
vakoknak is sötét semmiben.
Itt mindenki senki.
Még Te is !
A végtelen Semmiben egy pillanatig vagyunk valakik,
melyre az öntudat ítél minket.
Használd ki a pillanatot !
1990.szept.25.

SÖTÉTSÉG

A tökéletesség önhittségében
bódítjuk magunkat,
miközben agonizálva vergődünk
a sírgödör széléhez egyre közelebb.
Agóniás görcsünkben senkiként
hullhatunk meg sem ásott sírunkba.
Eltűnünk, mint a pillanatok alatt
elhamvadó meteorok a légkörben.
Öngyilkos rohanásunk még
meglepetést is okozhat vak többségünk fejében,
s hitetlenkedve hurkoljuk
nyakunk köré a fulladást hozó kötelet.
Tényleg nem érzitek?
Nem tudjátok?
Nézzetek körül!
Iszonyatos az ostobaság vakjainak
tömeges vándorlása a temető tárt kapui felé.
Sötétség borul ránk…
1990.09.25.

MAGÁNY

Sötétben uralkodó rémület emészti
a magánytól szenvedő vándorokat.
Elméjük elborulva utaztatja őket
a pokol kínzó tüzein át a Semmibe.
Rohanó álmaik kizökkentik őket
a megszokottság egyhangú iszonyatából,
melybe könyörtelenül belezuhantak.
Elhantolt tetemüket csak néhányan ássák elő,
kik hallják az élő halott segélykérését.
Mindenki magányos vándor,
S a tömeg rabszolgája.
A tömeg nyomorékká tesz ,
s te is nyomorékká teszed a tömeget,
mely magába foglal.
A név miért fontos?
Neked miért?
Nekem semmiért!
Akinek fontos, az a legmagányosabb.
A név kirekeszt,
felemel ugyan,
de nem véd meg,
és kiszolgáltat.
A név ,s a magány egy tőről fakad,
és pusztító erőt őriznek,
mely erő a tömeget is megremegtetheti.

1990.09.27.